Jane Austen "mesevilága"

Jane Austen-t anyukám ismertette meg velem először a filmek révén, majd a könyveket is elkezdtem végig olvasni. Az összes, magyarul megjelent Jane Austen-regényt, illetve egyéb műveit is elolvastam.

A legideálisabb helyzet egy Jane Austen-regény elolvasásához egy téli délután, a kandalló előtt, teával és apró süteménnyel melletted, odakint havazik. Mindig karácsonykor olvastam a legszívesebben Jane Austen-t. Hogy miért jut eszembe erről a karácsony?

Talán a mesevilág miatt. A szereplők élete ugyan nem könnyű, általában szegény kisasszonyok, de végül jóra fordul a sorsuk. Ez előre könyvelhető, mint a mesében.

Először a Büszkeség és balítéletet ismertem meg, megnéztem a Colin Firth-féle sorozatot,  és legalább egy évig álmodoztam egy Darcy-szerű fazonról, aki egyszer majd feleségül vesz. Nem jár jól az, aki ilyen könyvekből veszi a jövendőbeli ideáljait, mert akkor légvárakat kerget.
A való élet teljesen más, de azért jó hinni és remélni, hogy van kivétel.
Egy jó kis helyzetre épül a szerelmi szál. Nem bírja egymást a két fő karakter, majd ez megváltozik.
Sok romantikus történet épül erre a motívumra, nem csak Jane Austen világában.
A könyv SOKKAL jobb, mint a sorozat vagy  a filmadaptáció. Nem hittem volna, hiszen az 1995-ös sorozat hűen tükrözi az írónő világát. De mégis észre veszek a könyvben olyan finomságokat, amit egy filmben nehéz átadni. Imádom Austen iróniáját. Sokan nem értik az iróniát a való életben (tapasztalat, hisz jómagam is ironikus vagyok), Austen stílusa így közel áll hozzám.

Az Értelem és érzelem a második legjobb kötete. Itt is előbb néztem a filmet, így Brandon ezredest Alan Rickman alakjában képzeltem el, Elinort pedig Kate Winslet-ként. De nem bántam, mert a film szereplőfelhozatala nagyon jól sikerült.

Aztán ott van az Emma, akinek karaktere számomra a minden lében kanál-nak tűnt, először valahogy nem olyan szimpatikus, de végül megkedvelhető.

A Meggyőző érvek  (filmben Tartózkodó érzelem) annyira nem győzött meg, A klastrom titka pedig az angol gótika világát idézi fel, így ez a könyv a legkevésbé Austen-es.
A Mansfield Parkot már rég olvastam, de ez valahogy az utolsó helyen áll nálam.

Austen művei közül talán azok emelkednek ki, amelyekből jó film készült.

A könyvek olvasatják magukat, nem unalmasak, a karakterek és a viszonyok jól kidolgozottak.
A történet nem túl váratlan, hiszen sokszor előre lehet tudni, hogy a két szerelmes egymásra talál.
De persze néha itt is vannak meglepetések, ahogy a való életben is.